DIETRICH GYULA: "MULT IDŐK, NYOMDÁSZHAGYOMÁNYOK"

NYOMDÁSZVISZONYOK
RÉGENTÖRTÉNETEK,
ANEKDOTÁK ÉS SZOKÁSOK
A MINDENNAPI ÉS TÁRSA­
DALMI ÉLETBŐL

BEVEZETŐ

A XV. század, a nyomdászat első esztendejét, érdekes mozzanatok az akkori
nyomdászvilágból
Hosszú, fonott hajjal, kalappal, később cilinderrel, vagy színes sapkával,
fehér kesztyűben, csizmában, zsinóros kabátban, karddal vagy tőrrel
ékesítve jártak-keltek a XV. század nyomdászmesterei.
Már a nyomdászat fejlődésének kezdetén tisztázva voltak a munka és
az emberek közötti viszonyok. A XV. században a segédek egész eszten­
dőre vállaltak munkát egy-egy nyomdaműhelyl >en, a későbbi idők folya­
mán pedig - a XIX. század elejéig - fél évre, íiz egyik vásártól a másikig
terjedő időszakra. Megvolt a felmondásnak a módja is. A bemondónap
hat héttel a vásár előtt volt. A mester egy ebéden közölte a segédekkel,
hogy megtartja őket kondíciójukban. Ha valímelyik nyomdászhoz a mes­
ter, a nyomdatulajdonos nem szólt, akkor az a vásár napján kilépett.
Az ősi könyvnyomtatók sorában nagy hírű tudósokat találhatunk és
talán ez a tény is híven tükrözi a nyomdászat megbecsülését a XV. század­
ban. A pusztulátum letételével és a segéddé avatással a nyomdászok híven
őrizték a szakmai titkokat. A kezdet kezdetén a typographusok „membris
academicis"-ek, azaz akadémiai polgárok voltak. Egy akkori írásban
olvashatjuk: „a császárnak és az államnak nincs oly hatalma, mint a nyom­
dászoknak". A grafikusok azonban azokban az időkben nem tartották be a
rendeleteket és a törvényeket. 1571-ben elkészült a törvény, amely meg­
határozta, mikor kötelesek lefeküdni, vasárnap el kell menniük a templomba,
a nyomdában nem volt szabad pipálniuk, beszélgetniük és verekedniük.
Mindenszentekkor, Márton-napján és kedden tilos volt az ivászat és a
kiabálás, a lármás ének......
Dietrich Gyula úr engedélyével, lemásoltam szövegét.
Többi tartalmat ezen a honlapon találhatják , a MÜHELY  cimke alatt: http://adattar.vmmi.org/index.php?ShowObject=folyoirat&id=130