Izuzetna mi je čast što mogu objaviti tekstove gospodina Dietrich Gyule, uz njegovo odobrenje i sugestiju da to učinim.
Njegovi tekstovi o razvoju štamparstva u Subotici su izuzetno dragoceni. Obiluju podacima koji su sačuvani u arhivi grada, i na ovaj način, ovi tekstovi su ugledali svetlost dana, i omogućeno je svima da na lakši način mogu doći do veoma interesantnih podataka o razvoju štamparstva u Subotici , kao i o tome kako su štampari - majstori živeli i razmišljali u vremenima nastajanja i razvoja štampane reči.
Dietrich Gyula
ADALÉKOK A SZABADKAI NYOMDÁSZOK
MOZGALMÁHOZ — A SZAKEGYESÜLET
MEGALAKULÁSÁIG
Múlt század végi előzmények, események,
a szabadkai nyomdászok mozgalmában
--------------------------
A múlt század második és századunk első felében Szabadka környéke
főleg mint gabonatermő, állattenyésztő és boráról híres vidék, csupán
néhány szakma és a kereskedelem fejlett. Vajdaságban az első nyomda
aránylag későn létesült. A múlt században, száz évvel a törökök elűzése
után kezdte meg működését vidékünkön az első nyomda (Üjvidéken).
Városunk jóval később kap nyomdát: mert a múlt század negyvenes éveiben
több nyomdaalapítási kezdeményezés történt. Az 1844-es év jelentős
Szabadka város kultúrtörténetében, tehát Szabadka másodiknak létesített
nyomdát Vajdaságban. A történelmi adatok azt mutatják, hogy
városunkban a nyomdászat az ipar többi ágával (malom-, bőr- és textiliparral
stb.) egyidejűleg jelentkezik. BITTERMANN KÁROLY 1844.
március 7-én I. Ferdinánd császár aláírásával kapott nyomdaalapítási engedélyt
Szabadkán. Korábban Budán, Pesten, Szegeden, Eszéken és Kalocsán
készítettek szabadkai rendelésre nyomtatványokat.
A császári—királyi szabadalmak intézménye (nyomtatásra és terjesztésre
okiratokat adott ki) az 1848-as időkkel megszűnt. Továbbá az 1867.
esztendő is fordulópont volt; kevesebbet kellett várni a nyomdaalapítási
engedélyre, azt jelentette, hogy a szabadkai nyomdaipar nemcsak hozzájárult
a körzet általános ipari fejlődéséhez a legrégibb időktől kezdve,
hanem ma is .az ipar fejlesztésének egyik alappillére.
Bittermann Károly részt vett az 1848-as forradalomban
is. Nyomdájában az események ideje alatt olyan nyomtatványok
készültek, amelyek bizonyos módon a forradalom
mellett foglaltak állást. Ezzel Bittermann megszegte
a császári engedélyben feltüntetett királyi Helytartó
Tanács által engedélyezett kiadványokra vonatkozó
rendeletet. A forradalomban való részvétele miatt Bittermannt
Temesváron hat heti börtönre ítélték.
Az első szabadkai nyomdászt víg kedélyű, vendégszerető,
szerény és becsületes embernek ismerték városunkban.
Egy érdekes eset fűződik hozzá: az ötvenes években
Heckenast Gusztáv budapesti nyomdásztól egy kiselejtezett
gyors-sajtót vásárok. Ezen a gépen olyan gyorsan
folyt a nyomás, hogy a nyomdai alkalmazottak munka
nélkül maradtak. A gépet ezért eladta. Különben Bittermann
Károly nyomdájában, felesége és gyermekei mellett
szedőnyomó segédek dolgoztak. Munka közben tilos
volt a hangos beszéd, káromkodás; ha nem volt munka
ismert volt az egymást bosszantgató szokás, vagy valamelyik
kolléga ugratása „fölhúzása". Sokáig divatban
voltak ezek a nyomdász „szokások".
Az 1868—1869 közötti időszakban főleg politikai nyomtatványokat
készített Bittermann. Úgy az akkori jobboldaliaknak,
mint a baloldaliaknak. Ezek a nyomtatványok
magyar, szerbhorvát és német nyelven készültek.
Városunkban a rendszeres újságkiadás 1870-ben kezdődött.
A magyar Szociáldemokrata Párt megalakulásáig, tehát a hetvenes évekig,
a munkásegyesületek aránylag gyors ütemben fejlődnek. Alapelvük
a kölcsönös megsegítés szociális biztosítás formájában (munkanélküliség,
betegség vagy halál esetén). Szabadkán 1871-ben alakult meg az Első
Munkásegyesület és 1885-ben pedig Általános Munkás Betegsegélyző és
Rokkant Pénztár fiókja. A szociáldemokraták haladó szellemű és szocialista
mozgalmakkal erősítették pártjuk irányvonalát. Vidékünkön a múlt
század végén az elkoboztatás ellenére is új lapot akartak alapítani a Bács
megyei szocialisták.
Az 1888-as Szakegyesület kerületi beosztása szerint.Szabadka
és Zombor város nyomdászai a szegedi kerülethez
tartoztak.1 Meg kell említeni, hogy az új kerületekről az
I. (magyar) Nyomdászkongresszuson 1878-ban kezdtek
szervezkedni. Az említett szegedi kerület 1882-ben kezdte
meg működését. Ez előtt Szegeden már működött
1874-től a Szegedi Könyv- és Könyvnyomdászok Segélypénztára,
(később Utas- és betegsegélyző-egylet).
Milyenek voltak a múlt század végén a viszonyok városunkban a
nyomdatulajdonosok és nyomdászok között? Az alábbiakban kivonatokat
közlünk egy nyomdász panaszából, amely a Szabadság című hetilap 1888.
június 10-i számában jelent meg.
A nyomdászat az utóbbi 20 év alatt országszerte szépen felvirágzott,
s néhány év óta Szabadkán is sokat haladtunk e téren. Amint azonban
baj mindenütt esik, úgy megesik az a nyomdászok között is, s ha aztán
feljajdul a sértett a bántalom miatt, nem is csodálkozhatunk. A cikkíró
felhozza, hogy komiszul fizetnek, kevés az egyleti tag, 2—3 elemi iskolát
végzett fiúkat vesznek föl tanoncnak. Így pl. Schlesinger-féle nyomdában
az első szedő 7, a többi pedig 4 forintot kap hetenként.
Tízen vagyunk Szabadkán, kik közül csak magam vagyok egyleti tag.
Mint látható, itt is csak a „komisz fizetés" az oka, hogy így állunk, mert
miből fizessék az egyleti járulékot, ha fizetésük majdnem kevés az ellátásra.
E nyomdában a különórákat is furcsán díjazzák: ha egész héten
minden nap éjfélig dolgoznak, azaz csinálnak 25—30 különórát, kapnak
ugyanannyi krajcárt vagy sokszor még annyit sem; ezenkívül a vásár- és
ünnepnapok délelőttjén is kötelesek dolgozni.
De hát jól van ez így? A munkaadót okozni nem lehet, hanem a munkásokat,
mondják talán szaktársaim. Nem úgy van ez itt, mert az említett
főnök — ámbár tanult nyomdász — éppen olyan, mint személyzete.
Nem kíván tiszta, jó, ízléses munkát, csak hogy minél több és minél
előbb készüljön, nem törődve azzal, hogy visszadobják a munkáit, melyeket
potom áron vállal el. Így például 500 színlapot, 100 gyászjelentést
2 forintért készít, miből személyzetét természetesen nem fizetheti jobban,
mint ahogy fizeti. S személyzete is olyan, aminő a fizetés, se főnökük,
se ők nem törődnek a munkával.
Megszokott dolog ott a „temetés" (kihagyás), éppúgy, mint a „lakodalom"
(duplaszedés), hemzseg a hiba minden nyomtatványon, mert amint
kiszednek valamit, úgy olvasatlanul beemelik a gépbe, a gépmester bezárja
és minden igazítás nélkül ki is nyomja. Megjegyzendő, hogy a gépmester
magától tanult, s így nem is tud a géppel bánni. Megesett a télen
egy színlapon nagy betűkkel akarták kiemelni egy akkor föllépő vendég
nevét, és a betűk összeolvadnak, de szerencsére, mert legalább nem lehetett
a falon elolvasni a szép szedést. És a hiba rakáson volt. Tele kevert
betűkkel, — ez különben minden nyomtatványuknál így van, ami nem
csoda., mert 3—4 féle betűt helyeztek egy szekrénybe. Például egy kenyérírás
(folyó betűk) ugyanolyan címírásokkal van együtt.
A főnök, ennek a neje és a munkások egymás közti viszonya is igen
érdekes. A télen történt ugyanis, hogy az asszony takarékosságból nem
fűttetett a nyomdában, amiért a munkások zsebretett kézzel le- és föl
sétáltak. Ezért a főnök a főnöknét, ez pedig a gépmestert üté arcon. A
gépmesterrel különben — rokon lévén — mindent szabad. Más alkalommal
az asszony az első szedőt „szemtelennek" nevezte, mert ez valahogy
fához jutott, utóbbi nem hallgatván el a hízelgő szót, „piszkos szájú aszszony"-
nak titulálta, amiért rögtön, a 14 napi felmondás kifizetése nélkül
ki kellett lépni. Az eset az iparhatóság elé került, s a szedő megnyerte
keresetét, erre az asszony becsületsértésért emelt panaszt, de elutasíttatott.
Van még két nyomda Szabadkán, amelyekben a viszonyok bár kedvezőbbek,
mégsem kielégítők.
MÁJUS ELSEJE MEGÜNNEPLÉSE
„8 8 8" — A szabadkai nyomdászok követelése
Szabadka, 1890. V. 1.
A chicagói általános munkássztrájk 1886. május 1-én tört ki. Négy munkásvezető
a vérengzés áldozata lett, és 1889-ben ezt a napot a munka
nemzetközi ünnepévé nyilvánították. A következő évben a szabadkai
nyomdászok 16 főnyi csoportja2 felvonulást szervezett. Jelvényeiken ez
a felirat állott: „Mindannyian egyért — egy mindannyiért!" A felvonulók
követelték, hogy a 14 órás napi munkaidőt csökkentsék 8 órára és
szüntessék be a vasárnapi munkát.
A munkások menetét a lovasrendőrség oszlatta fel. Ez a tizenhat munkás
ünnepelte meg vidékünkön először a munka ünnepét, a hatóság szigorú
tilalma ellenére is. A feloszlatott csoport Palicson újra találkozott,
tagjai feltűzték jelvényüket és csendben tüntettek. Ezen a napon Palicson
és a Sétaerdőben „a szokottnál több kiránduló volt".
Az első munkás-május után írta a „Népszava": „A május
elsejére előkészített munkásünnep méltóságteljesen
megtartatott; a munkásgyűlés nagyszerűen végbement, és
most a meglepetés és bámulás benyomása alatt áll mindenki,
ki a megtörtént dolgoknak tanúja volt. Nagyszerű
volt a részvétel, nagyszerű a munkások higgadt, komoly
és önérzetes magatartása és minden, még a legmerészebb
várakozást is felülmúlta, örömmel konstatáljuk,
hogy a munkásosztály érettségének oly bizonyítékát szolgáltatta,
hogy ellenfelei tájékozatlanul és bámulva állnak
a végbement tények előtt."
Majd egy évszázad múlt el azóta, hogy a szabadkai nyomdászok először
szerveztek megmozdulást. A kilencvenes évektől kezdve gazdasági és
politikai harcot vívtak a jobb jövőért, az egyetemes munkássággal karöltve,
tehát az osztályjogokért. Az említett időszakban korosztályok váltották
egymást, a mozgalom pedig azóta kivívta jelenlegi vívmányait,
pozícióit.
1898
Ebben az évben a szabadkai nyomdászok első szervezettebb
jelentkezéseinek tanúi lehetünk. Kevés azonban a
tanult nyomdász, aki a mozgalom erőteljesebb megszervezésén
és a nyomdákban uralkodó helyzeten javíthatna.
Egy érdekes akkori versengésből megismerhetjük a nyomdák
között uralkodó viszonyokat. Ebben az évben a
Városi Tanács a nyomtatványok készítési jogát pályázat
nélkül Nikola Tomié nyomdásznak adta át. A vállalkozót
a „Bácskai Hírlap" és a többi nyomdatulajdonos
megtámadta. Tomié „olcsón" dolgozott és összejátszással
jutott munkához. Különben ebben a nyomdában az olcsó
árak miatt havonta 20 forintot lehetett keresni, ezért
innen gyakran „szöktek" a nyomdászok. Budapesten
vagy Szegeden vállaltak munkát.
1899
Ezernyolszázkilencvenhétben az elavult árszabály megújításával
foglalkozott a Szövetség. Az árszabály-mozgalom
az egész országra kiterjedt és ki volt benne hangsúlyozva
a vidéki béremelés.
Szabadkától még 1899-ben távol állt ez a megmozdulás,
mert városunkban csak három nyomdász volt tagja a
szakszervezetnek. Az akkori idők jelentősebb eseményei
közé tartozik, hogy rossz életkörülményeik miatt grafikusaink
1891-ben és ebben az évben is sztrájkoltak.
A SZERVEZETT MUNKA KEZDETE
1902
A szabadkai nyomdászok már 1900-ban kisebb csoportba tömörültek;
nagy hatást tett rájuk budapesti szaktársaik politikai sztrájkja.
Május első napjaiban, 1902-ben Szabadkán nem jelentek meg a lapok,
mert a nyomdászok munkaszünetet tartottak. Kora reggel a Gergics vendéglőben
gyülekeztek és délelőtt a Kiserdőbe, délután pedig Palicsra kirándultak
testületileg. Idejüket nemcsak pihenéssel töltötték; egy megbízott
kartárs beszédet tartott. Az ünnepélyen budapesti vendégek is jelen
voltak.
„Typographia", a Magyarországi Könyvnyomdászok és
Betűöntők Politikai Közlönye (később az Egyesület hivatalos
hetilapja) minden évben agitált május elsejének impozáns
megünneplése érdekében. Az akkori sajtóban nem
találunk sok adatot, de az idősebb nyomdászok vallomása
szerint városunkban 1890-től rendszeresen megemlékeztek
a nyomdászok a munkásság ünnepéről.
1903
A múlt század végén az Egyleten belül csoportok és
szakegyletek jöttek létre. Szakegyletek illetve a nyomdász
szakszervezetek elődje különféle segélyzőegylet vagy
társaskörök3 voltak. Visszatérve a később alakított sza-
hadszervezet szakegyletekre, a szabadkai csoport 1903-
ban alakult.
Ebben az évben hivatalosan is megalakul* a KÖNYVNYOMDÁSZOK
ÉS BETŰÖNTŐK SZAKEGYESÜLETE, szabadkai csoportja, amely a
mai J N H út 22. alatti házban székelt. (A későbbi idők folyamán a szabadkai
nyomdászok helyi csoportjának szakegyesülete a Horváth vendéglőben
volt — mai Harambasiceva utca). Első elnöke REICH Lipót
volt; vezetőségi tagok Bába Imre, Strubel István és Molnár József voltak.
Századunk elején milyen volt a szabadkai nyomdákban
uralkodó helyzet. Az elnök, Reich Lipót szavait idézzük.
— Szabadkán öt nyomda van, tekintve hogy Szabadka
teljesen földművelő város, két nyomda is elég
volna. Krausz-Fischer teljesen árszábályhű nyomdája kivételével
itt a legnagyobb szennykonkurenciát űzik. A
Kladek-Hamburgernál ketten beszerződtek 12 korona
heti fizetéssel. A Braun-nyomda gépmestere az egyleti
kötelezettségnek nem tesz eleget, a személyzet többi tagja
évente, csak egyszer-kétszer megy a szaktársak közé.
Bittermannál van egy szedő-gépmester, aki a 20 koronát
csak részben, néha visszont egyáltalán nem kapja meg.
A Szabados-nyomdában van egy megrögzött alak, aki
soha sem volt a szaktársak között; a főnök 1—2 osztály
végzettségű kislányokat vesz föl — folytatta Reich —
és a fent említett alakkal tanktatja őket szedni.
A szabadkai nyomdák nemcsak a város igényét fedezték,
hanem a helyi és a vidéki rendeléseknek is törekedtek
eleget tenni.
Ezekben az években a Typographia szakközlönyön kívül,
városunk nyomdászai olvasták a Népszava központi
hírlapot is. Továbbá jellemző, hogy kötelező százalékot
nem fizetnek a tagok Szabadkán. Elhangzott a felhívás;
akik nem tagjai az anyaegyesületnek, iratkozzanak be,
a tagok pedig rendszeresen tegyenek eleget kötelezettségüknek.
A második nagy esemény ebben az évben; 1903. őszén megkezdődtek a
tarifa tárgyalások. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők
Szakegyesülete az I. országos kongresszuson elfogadta az új árszabályt.
Megjegyzések
1 Nagybecskerek (Zrenjanin), Újvidék, Kikinda, Fehértemplom, Pancsova és
Versec pedig a Temesvári kerületet alkották.
2 Az 1890-es adatokból kitűnik, hogy Szabadkán négy nyomda működik, és
csak öt tanult nyomdász van alkalmazásban, a többi személyzet segédmunkaerő
vagy a tulajdonos rokona. A múlt században, amikor a nyomdákban nem
alkalmaztak mechanikai erőt a gyorssajtóknál, a gépeiket kerékhajtó segédmunkások
hajtották. — A gőz- és villanyenergia alkalmazásával a segédmunkások
megszabadultak a nehéz fizikai munkától. A berakónőket és általában a női
munkaerőt az 1900-as évektől szabadabban alkalmazták a nyomdaiparban. A
papír gépbe való be- és kirakását a régi időkben férfiak végezték.
3 Az első pártkongresszustól; a múlt század kilencvenes éveitől kezdve képviseltetik
magukat a szabadkai munkások összejöveteleken és kongresszusokon.
Egy szélesebb körű összejövetelen először 1905-től képviselteti magát Szabadka
is kiküldöttel.
Forrásmunkák
Szabadság c. hetilap, 1888. június 10.
Novitzky N. László: EGYESÜLT ERŐVEL. Budapest, 1914.
Malusev Sándor: SZABADKA szab. kir. város CZlM ÉS LAKJEGYZÉKE.
Szabadka, 1906.
Lerner Dezső: NYOMDÁSZKÖNYV ÉS ÚTIKALAUZ (több évfolyam), Budapest,
Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Szakegyesülete.
Milán Dubaié: IZLOZBA. RADNICKI POKRET I NOB U SUBOTICI. 1964.
SUBOTICA 1944—1964 (vise autóra), izdanje SSRNS — Subotica.
VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK A SZEGEDI NYOMDAI MUNKÁSOK
MOZGALMÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL (1473—1801—1973) 1874—
1919. összeállította: Gaál Endre, Szeged, Szegedi nyomda, 1973.
Ezen/kívül a nyomdaipari értékgyűjteményből és a következő lapokban megjelent
cikkekből merítettem adatokat: Népszava, Magyar Grafika, Typographia,
Grafikai Szemle, Nyomdaipar Magyarországon. Továbbá a következő szabadkai
intézetek: a Városi Múzeum, a Történelmi Levéltár és a Városi Könyvtár
anyagát kutattam.
Rezime
Stamparije i pokreti graficara u Subotici krajem XIX veka
Prva stamparija je osnovana u Subotici godine 1844. To je bila druga stamparija
u Vojvodini; prvu su osnovali u Novom Sadu. Vlasnik prve suboticke
stamparije bio je Karolj Biterman. Posto je ucestvovao u madjarskoj revoluciji,
Karolj Biterman je bio u zatvoru u Temisvaru. U svojoj íítampariji do 1869.
godine uglavnom stampao publikacije politicke prirode, a redovno objavljivanje
listova u Subotici pocelo je 1870. godine.
Stvaranjem radnickih drustava graficari su se ukljucili u rad tih drustava,
medjutim u Subotici malo je bilo clanova radnickih drustava iz redova grafiákih
radnika.
Autor teksta citira clanke grafiőkih radnika, koji govore o stanju u subotickim
stamparijama. Vlasnici su radili veoma brzo, nisu obracali paznju na
kvalitet, i njihove usluge su bile jeftine. Primanja graficara su bila veoma niska.
Razvojem radnickog pokreta suboticki graficari su se svaké godine sve intenzivnije
ukljucili u pokret. 1890. godine su odrzali svoje prve mime demonstracije,
U narednim godinama su organizovali prve strajkove, i borili su se
protiv manipulisanja pojedinih stamparija za dobijanje porudzbina. Sistematsko
organizovanje su'botiokih grafiőkih radnika pocelo je 1900. godine, a 1902.
godine su odrzali straj-k, i u prvim danima maja listovi u Subotici nisu izlazili.
U to vreme u Subotici bilo je vec pet stamparija.
Summary
The press workers' movement in Subotica at the end
of the 19th Century
The first printing press to appear in Subotica was established in 1844. It was
the second in Vojvodina, the first was founded ni Novi Sad. The owner of
the first press in Subotica was Károly Bittermann. He was put to prison in
Temesvár because of his participation in the hungarian revolution. Up to the
year of 1869 he was printing ni his press mostly political matériái, the first
papers to appear regularly started in 1970.
When the first workers' associations were founded the press workers alsó took
part in their activities, hawever there were few of them comprised in Subotica.
The author of the present study is quoting the articles of the press workers,
describing the conditions in the printing presses. The owners were working very
fast, regardless to the quality, and their services were inexpensive. The workers'
income was extremely low.
Along with the progress of the working class movement the press workers
year by year increased their participation in it. In the year of 1890 they held
their first peaceful demonstrations. In the years to come they organized their
first strikes protesting against the malpractice of somé presses in their efforts
to gain more orders. The systematic organisation of the press workers began
ni 1900 and two years later they held a strike, during the first few days of
May there were no newspapers issued in Subotica. At that time there were
already five printing presses in Subotica.
Njegovi tekstovi o razvoju štamparstva u Subotici su izuzetno dragoceni. Obiluju podacima koji su sačuvani u arhivi grada, i na ovaj način, ovi tekstovi su ugledali svetlost dana, i omogućeno je svima da na lakši način mogu doći do veoma interesantnih podataka o razvoju štamparstva u Subotici , kao i o tome kako su štampari - majstori živeli i razmišljali u vremenima nastajanja i razvoja štampane reči.
Dietrich Gyula
ADALÉKOK A SZABADKAI NYOMDÁSZOK
MOZGALMÁHOZ — A SZAKEGYESÜLET
MEGALAKULÁSÁIG
Múlt század végi előzmények, események,
a szabadkai nyomdászok mozgalmában
--------------------------
A múlt század második és századunk első felében Szabadka környéke
főleg mint gabonatermő, állattenyésztő és boráról híres vidék, csupán
néhány szakma és a kereskedelem fejlett. Vajdaságban az első nyomda
aránylag későn létesült. A múlt században, száz évvel a törökök elűzése
után kezdte meg működését vidékünkön az első nyomda (Üjvidéken).
Városunk jóval később kap nyomdát: mert a múlt század negyvenes éveiben
több nyomdaalapítási kezdeményezés történt. Az 1844-es év jelentős
Szabadka város kultúrtörténetében, tehát Szabadka másodiknak létesített
nyomdát Vajdaságban. A történelmi adatok azt mutatják, hogy
városunkban a nyomdászat az ipar többi ágával (malom-, bőr- és textiliparral
stb.) egyidejűleg jelentkezik. BITTERMANN KÁROLY 1844.
március 7-én I. Ferdinánd császár aláírásával kapott nyomdaalapítási engedélyt
Szabadkán. Korábban Budán, Pesten, Szegeden, Eszéken és Kalocsán
készítettek szabadkai rendelésre nyomtatványokat.
A császári—királyi szabadalmak intézménye (nyomtatásra és terjesztésre
okiratokat adott ki) az 1848-as időkkel megszűnt. Továbbá az 1867.
esztendő is fordulópont volt; kevesebbet kellett várni a nyomdaalapítási
engedélyre, azt jelentette, hogy a szabadkai nyomdaipar nemcsak hozzájárult
a körzet általános ipari fejlődéséhez a legrégibb időktől kezdve,
hanem ma is .az ipar fejlesztésének egyik alappillére.
Bittermann Károly részt vett az 1848-as forradalomban
is. Nyomdájában az események ideje alatt olyan nyomtatványok
készültek, amelyek bizonyos módon a forradalom
mellett foglaltak állást. Ezzel Bittermann megszegte
a császári engedélyben feltüntetett királyi Helytartó
Tanács által engedélyezett kiadványokra vonatkozó
rendeletet. A forradalomban való részvétele miatt Bittermannt
Temesváron hat heti börtönre ítélték.
Az első szabadkai nyomdászt víg kedélyű, vendégszerető,
szerény és becsületes embernek ismerték városunkban.
Egy érdekes eset fűződik hozzá: az ötvenes években
Heckenast Gusztáv budapesti nyomdásztól egy kiselejtezett
gyors-sajtót vásárok. Ezen a gépen olyan gyorsan
folyt a nyomás, hogy a nyomdai alkalmazottak munka
nélkül maradtak. A gépet ezért eladta. Különben Bittermann
Károly nyomdájában, felesége és gyermekei mellett
szedőnyomó segédek dolgoztak. Munka közben tilos
volt a hangos beszéd, káromkodás; ha nem volt munka
ismert volt az egymást bosszantgató szokás, vagy valamelyik
kolléga ugratása „fölhúzása". Sokáig divatban
voltak ezek a nyomdász „szokások".
Az 1868—1869 közötti időszakban főleg politikai nyomtatványokat
készített Bittermann. Úgy az akkori jobboldaliaknak,
mint a baloldaliaknak. Ezek a nyomtatványok
magyar, szerbhorvát és német nyelven készültek.
Városunkban a rendszeres újságkiadás 1870-ben kezdődött.
A magyar Szociáldemokrata Párt megalakulásáig, tehát a hetvenes évekig,
a munkásegyesületek aránylag gyors ütemben fejlődnek. Alapelvük
a kölcsönös megsegítés szociális biztosítás formájában (munkanélküliség,
betegség vagy halál esetén). Szabadkán 1871-ben alakult meg az Első
Munkásegyesület és 1885-ben pedig Általános Munkás Betegsegélyző és
Rokkant Pénztár fiókja. A szociáldemokraták haladó szellemű és szocialista
mozgalmakkal erősítették pártjuk irányvonalát. Vidékünkön a múlt
század végén az elkoboztatás ellenére is új lapot akartak alapítani a Bács
megyei szocialisták.
Az 1888-as Szakegyesület kerületi beosztása szerint.Szabadka
és Zombor város nyomdászai a szegedi kerülethez
tartoztak.1 Meg kell említeni, hogy az új kerületekről az
I. (magyar) Nyomdászkongresszuson 1878-ban kezdtek
szervezkedni. Az említett szegedi kerület 1882-ben kezdte
meg működését. Ez előtt Szegeden már működött
1874-től a Szegedi Könyv- és Könyvnyomdászok Segélypénztára,
(később Utas- és betegsegélyző-egylet).
Milyenek voltak a múlt század végén a viszonyok városunkban a
nyomdatulajdonosok és nyomdászok között? Az alábbiakban kivonatokat
közlünk egy nyomdász panaszából, amely a Szabadság című hetilap 1888.
június 10-i számában jelent meg.
A nyomdászat az utóbbi 20 év alatt országszerte szépen felvirágzott,
s néhány év óta Szabadkán is sokat haladtunk e téren. Amint azonban
baj mindenütt esik, úgy megesik az a nyomdászok között is, s ha aztán
feljajdul a sértett a bántalom miatt, nem is csodálkozhatunk. A cikkíró
felhozza, hogy komiszul fizetnek, kevés az egyleti tag, 2—3 elemi iskolát
végzett fiúkat vesznek föl tanoncnak. Így pl. Schlesinger-féle nyomdában
az első szedő 7, a többi pedig 4 forintot kap hetenként.
Tízen vagyunk Szabadkán, kik közül csak magam vagyok egyleti tag.
Mint látható, itt is csak a „komisz fizetés" az oka, hogy így állunk, mert
miből fizessék az egyleti járulékot, ha fizetésük majdnem kevés az ellátásra.
E nyomdában a különórákat is furcsán díjazzák: ha egész héten
minden nap éjfélig dolgoznak, azaz csinálnak 25—30 különórát, kapnak
ugyanannyi krajcárt vagy sokszor még annyit sem; ezenkívül a vásár- és
ünnepnapok délelőttjén is kötelesek dolgozni.
De hát jól van ez így? A munkaadót okozni nem lehet, hanem a munkásokat,
mondják talán szaktársaim. Nem úgy van ez itt, mert az említett
főnök — ámbár tanult nyomdász — éppen olyan, mint személyzete.
Nem kíván tiszta, jó, ízléses munkát, csak hogy minél több és minél
előbb készüljön, nem törődve azzal, hogy visszadobják a munkáit, melyeket
potom áron vállal el. Így például 500 színlapot, 100 gyászjelentést
2 forintért készít, miből személyzetét természetesen nem fizetheti jobban,
mint ahogy fizeti. S személyzete is olyan, aminő a fizetés, se főnökük,
se ők nem törődnek a munkával.
Megszokott dolog ott a „temetés" (kihagyás), éppúgy, mint a „lakodalom"
(duplaszedés), hemzseg a hiba minden nyomtatványon, mert amint
kiszednek valamit, úgy olvasatlanul beemelik a gépbe, a gépmester bezárja
és minden igazítás nélkül ki is nyomja. Megjegyzendő, hogy a gépmester
magától tanult, s így nem is tud a géppel bánni. Megesett a télen
egy színlapon nagy betűkkel akarták kiemelni egy akkor föllépő vendég
nevét, és a betűk összeolvadnak, de szerencsére, mert legalább nem lehetett
a falon elolvasni a szép szedést. És a hiba rakáson volt. Tele kevert
betűkkel, — ez különben minden nyomtatványuknál így van, ami nem
csoda., mert 3—4 féle betűt helyeztek egy szekrénybe. Például egy kenyérírás
(folyó betűk) ugyanolyan címírásokkal van együtt.
A főnök, ennek a neje és a munkások egymás közti viszonya is igen
érdekes. A télen történt ugyanis, hogy az asszony takarékosságból nem
fűttetett a nyomdában, amiért a munkások zsebretett kézzel le- és föl
sétáltak. Ezért a főnök a főnöknét, ez pedig a gépmestert üté arcon. A
gépmesterrel különben — rokon lévén — mindent szabad. Más alkalommal
az asszony az első szedőt „szemtelennek" nevezte, mert ez valahogy
fához jutott, utóbbi nem hallgatván el a hízelgő szót, „piszkos szájú aszszony"-
nak titulálta, amiért rögtön, a 14 napi felmondás kifizetése nélkül
ki kellett lépni. Az eset az iparhatóság elé került, s a szedő megnyerte
keresetét, erre az asszony becsületsértésért emelt panaszt, de elutasíttatott.
Van még két nyomda Szabadkán, amelyekben a viszonyok bár kedvezőbbek,
mégsem kielégítők.
MÁJUS ELSEJE MEGÜNNEPLÉSE
„8 8 8" — A szabadkai nyomdászok követelése
Szabadka, 1890. V. 1.
A chicagói általános munkássztrájk 1886. május 1-én tört ki. Négy munkásvezető
a vérengzés áldozata lett, és 1889-ben ezt a napot a munka
nemzetközi ünnepévé nyilvánították. A következő évben a szabadkai
nyomdászok 16 főnyi csoportja2 felvonulást szervezett. Jelvényeiken ez
a felirat állott: „Mindannyian egyért — egy mindannyiért!" A felvonulók
követelték, hogy a 14 órás napi munkaidőt csökkentsék 8 órára és
szüntessék be a vasárnapi munkát.
A munkások menetét a lovasrendőrség oszlatta fel. Ez a tizenhat munkás
ünnepelte meg vidékünkön először a munka ünnepét, a hatóság szigorú
tilalma ellenére is. A feloszlatott csoport Palicson újra találkozott,
tagjai feltűzték jelvényüket és csendben tüntettek. Ezen a napon Palicson
és a Sétaerdőben „a szokottnál több kiránduló volt".
Az első munkás-május után írta a „Népszava": „A május
elsejére előkészített munkásünnep méltóságteljesen
megtartatott; a munkásgyűlés nagyszerűen végbement, és
most a meglepetés és bámulás benyomása alatt áll mindenki,
ki a megtörtént dolgoknak tanúja volt. Nagyszerű
volt a részvétel, nagyszerű a munkások higgadt, komoly
és önérzetes magatartása és minden, még a legmerészebb
várakozást is felülmúlta, örömmel konstatáljuk,
hogy a munkásosztály érettségének oly bizonyítékát szolgáltatta,
hogy ellenfelei tájékozatlanul és bámulva állnak
a végbement tények előtt."
Majd egy évszázad múlt el azóta, hogy a szabadkai nyomdászok először
szerveztek megmozdulást. A kilencvenes évektől kezdve gazdasági és
politikai harcot vívtak a jobb jövőért, az egyetemes munkássággal karöltve,
tehát az osztályjogokért. Az említett időszakban korosztályok váltották
egymást, a mozgalom pedig azóta kivívta jelenlegi vívmányait,
pozícióit.
1898
Ebben az évben a szabadkai nyomdászok első szervezettebb
jelentkezéseinek tanúi lehetünk. Kevés azonban a
tanult nyomdász, aki a mozgalom erőteljesebb megszervezésén
és a nyomdákban uralkodó helyzeten javíthatna.
Egy érdekes akkori versengésből megismerhetjük a nyomdák
között uralkodó viszonyokat. Ebben az évben a
Városi Tanács a nyomtatványok készítési jogát pályázat
nélkül Nikola Tomié nyomdásznak adta át. A vállalkozót
a „Bácskai Hírlap" és a többi nyomdatulajdonos
megtámadta. Tomié „olcsón" dolgozott és összejátszással
jutott munkához. Különben ebben a nyomdában az olcsó
árak miatt havonta 20 forintot lehetett keresni, ezért
innen gyakran „szöktek" a nyomdászok. Budapesten
vagy Szegeden vállaltak munkát.
1899
Ezernyolszázkilencvenhétben az elavult árszabály megújításával
foglalkozott a Szövetség. Az árszabály-mozgalom
az egész országra kiterjedt és ki volt benne hangsúlyozva
a vidéki béremelés.
Szabadkától még 1899-ben távol állt ez a megmozdulás,
mert városunkban csak három nyomdász volt tagja a
szakszervezetnek. Az akkori idők jelentősebb eseményei
közé tartozik, hogy rossz életkörülményeik miatt grafikusaink
1891-ben és ebben az évben is sztrájkoltak.
A SZERVEZETT MUNKA KEZDETE
1902
A szabadkai nyomdászok már 1900-ban kisebb csoportba tömörültek;
nagy hatást tett rájuk budapesti szaktársaik politikai sztrájkja.
Május első napjaiban, 1902-ben Szabadkán nem jelentek meg a lapok,
mert a nyomdászok munkaszünetet tartottak. Kora reggel a Gergics vendéglőben
gyülekeztek és délelőtt a Kiserdőbe, délután pedig Palicsra kirándultak
testületileg. Idejüket nemcsak pihenéssel töltötték; egy megbízott
kartárs beszédet tartott. Az ünnepélyen budapesti vendégek is jelen
voltak.
„Typographia", a Magyarországi Könyvnyomdászok és
Betűöntők Politikai Közlönye (később az Egyesület hivatalos
hetilapja) minden évben agitált május elsejének impozáns
megünneplése érdekében. Az akkori sajtóban nem
találunk sok adatot, de az idősebb nyomdászok vallomása
szerint városunkban 1890-től rendszeresen megemlékeztek
a nyomdászok a munkásság ünnepéről.
1903
A múlt század végén az Egyleten belül csoportok és
szakegyletek jöttek létre. Szakegyletek illetve a nyomdász
szakszervezetek elődje különféle segélyzőegylet vagy
társaskörök3 voltak. Visszatérve a később alakított sza-
hadszervezet szakegyletekre, a szabadkai csoport 1903-
ban alakult.
Ebben az évben hivatalosan is megalakul* a KÖNYVNYOMDÁSZOK
ÉS BETŰÖNTŐK SZAKEGYESÜLETE, szabadkai csoportja, amely a
mai J N H út 22. alatti házban székelt. (A későbbi idők folyamán a szabadkai
nyomdászok helyi csoportjának szakegyesülete a Horváth vendéglőben
volt — mai Harambasiceva utca). Első elnöke REICH Lipót
volt; vezetőségi tagok Bába Imre, Strubel István és Molnár József voltak.
Századunk elején milyen volt a szabadkai nyomdákban
uralkodó helyzet. Az elnök, Reich Lipót szavait idézzük.
— Szabadkán öt nyomda van, tekintve hogy Szabadka
teljesen földművelő város, két nyomda is elég
volna. Krausz-Fischer teljesen árszábályhű nyomdája kivételével
itt a legnagyobb szennykonkurenciát űzik. A
Kladek-Hamburgernál ketten beszerződtek 12 korona
heti fizetéssel. A Braun-nyomda gépmestere az egyleti
kötelezettségnek nem tesz eleget, a személyzet többi tagja
évente, csak egyszer-kétszer megy a szaktársak közé.
Bittermannál van egy szedő-gépmester, aki a 20 koronát
csak részben, néha visszont egyáltalán nem kapja meg.
A Szabados-nyomdában van egy megrögzött alak, aki
soha sem volt a szaktársak között; a főnök 1—2 osztály
végzettségű kislányokat vesz föl — folytatta Reich —
és a fent említett alakkal tanktatja őket szedni.
A szabadkai nyomdák nemcsak a város igényét fedezték,
hanem a helyi és a vidéki rendeléseknek is törekedtek
eleget tenni.
Ezekben az években a Typographia szakközlönyön kívül,
városunk nyomdászai olvasták a Népszava központi
hírlapot is. Továbbá jellemző, hogy kötelező százalékot
nem fizetnek a tagok Szabadkán. Elhangzott a felhívás;
akik nem tagjai az anyaegyesületnek, iratkozzanak be,
a tagok pedig rendszeresen tegyenek eleget kötelezettségüknek.
A második nagy esemény ebben az évben; 1903. őszén megkezdődtek a
tarifa tárgyalások. A Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők
Szakegyesülete az I. országos kongresszuson elfogadta az új árszabályt.
Megjegyzések
1 Nagybecskerek (Zrenjanin), Újvidék, Kikinda, Fehértemplom, Pancsova és
Versec pedig a Temesvári kerületet alkották.
2 Az 1890-es adatokból kitűnik, hogy Szabadkán négy nyomda működik, és
csak öt tanult nyomdász van alkalmazásban, a többi személyzet segédmunkaerő
vagy a tulajdonos rokona. A múlt században, amikor a nyomdákban nem
alkalmaztak mechanikai erőt a gyorssajtóknál, a gépeiket kerékhajtó segédmunkások
hajtották. — A gőz- és villanyenergia alkalmazásával a segédmunkások
megszabadultak a nehéz fizikai munkától. A berakónőket és általában a női
munkaerőt az 1900-as évektől szabadabban alkalmazták a nyomdaiparban. A
papír gépbe való be- és kirakását a régi időkben férfiak végezték.
3 Az első pártkongresszustól; a múlt század kilencvenes éveitől kezdve képviseltetik
magukat a szabadkai munkások összejöveteleken és kongresszusokon.
Egy szélesebb körű összejövetelen először 1905-től képviselteti magát Szabadka
is kiküldöttel.
Forrásmunkák
Szabadság c. hetilap, 1888. június 10.
Novitzky N. László: EGYESÜLT ERŐVEL. Budapest, 1914.
Malusev Sándor: SZABADKA szab. kir. város CZlM ÉS LAKJEGYZÉKE.
Szabadka, 1906.
Lerner Dezső: NYOMDÁSZKÖNYV ÉS ÚTIKALAUZ (több évfolyam), Budapest,
Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Szakegyesülete.
Milán Dubaié: IZLOZBA. RADNICKI POKRET I NOB U SUBOTICI. 1964.
SUBOTICA 1944—1964 (vise autóra), izdanje SSRNS — Subotica.
VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK A SZEGEDI NYOMDAI MUNKÁSOK
MOZGALMÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL (1473—1801—1973) 1874—
1919. összeállította: Gaál Endre, Szeged, Szegedi nyomda, 1973.
Ezen/kívül a nyomdaipari értékgyűjteményből és a következő lapokban megjelent
cikkekből merítettem adatokat: Népszava, Magyar Grafika, Typographia,
Grafikai Szemle, Nyomdaipar Magyarországon. Továbbá a következő szabadkai
intézetek: a Városi Múzeum, a Történelmi Levéltár és a Városi Könyvtár
anyagát kutattam.
Rezime
Stamparije i pokreti graficara u Subotici krajem XIX veka
Prva stamparija je osnovana u Subotici godine 1844. To je bila druga stamparija
u Vojvodini; prvu su osnovali u Novom Sadu. Vlasnik prve suboticke
stamparije bio je Karolj Biterman. Posto je ucestvovao u madjarskoj revoluciji,
Karolj Biterman je bio u zatvoru u Temisvaru. U svojoj íítampariji do 1869.
godine uglavnom stampao publikacije politicke prirode, a redovno objavljivanje
listova u Subotici pocelo je 1870. godine.
Stvaranjem radnickih drustava graficari su se ukljucili u rad tih drustava,
medjutim u Subotici malo je bilo clanova radnickih drustava iz redova grafiákih
radnika.
Autor teksta citira clanke grafiőkih radnika, koji govore o stanju u subotickim
stamparijama. Vlasnici su radili veoma brzo, nisu obracali paznju na
kvalitet, i njihove usluge su bile jeftine. Primanja graficara su bila veoma niska.
Razvojem radnickog pokreta suboticki graficari su se svaké godine sve intenzivnije
ukljucili u pokret. 1890. godine su odrzali svoje prve mime demonstracije,
U narednim godinama su organizovali prve strajkove, i borili su se
protiv manipulisanja pojedinih stamparija za dobijanje porudzbina. Sistematsko
organizovanje su'botiokih grafiőkih radnika pocelo je 1900. godine, a 1902.
godine su odrzali straj-k, i u prvim danima maja listovi u Subotici nisu izlazili.
U to vreme u Subotici bilo je vec pet stamparija.
Summary
The press workers' movement in Subotica at the end
of the 19th Century
The first printing press to appear in Subotica was established in 1844. It was
the second in Vojvodina, the first was founded ni Novi Sad. The owner of
the first press in Subotica was Károly Bittermann. He was put to prison in
Temesvár because of his participation in the hungarian revolution. Up to the
year of 1869 he was printing ni his press mostly political matériái, the first
papers to appear regularly started in 1970.
When the first workers' associations were founded the press workers alsó took
part in their activities, hawever there were few of them comprised in Subotica.
The author of the present study is quoting the articles of the press workers,
describing the conditions in the printing presses. The owners were working very
fast, regardless to the quality, and their services were inexpensive. The workers'
income was extremely low.
Along with the progress of the working class movement the press workers
year by year increased their participation in it. In the year of 1890 they held
their first peaceful demonstrations. In the years to come they organized their
first strikes protesting against the malpractice of somé presses in their efforts
to gain more orders. The systematic organisation of the press workers began
ni 1900 and two years later they held a strike, during the first few days of
May there were no newspapers issued in Subotica. At that time there were
already five printing presses in Subotica.
